A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) Iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) nevű programját 2009-ben azzal a céllal indítottuk el, hogy lehetőséget biztosítsunk középiskolás fiatalok minél szélesebb körének, hogy tanulmányaik alatt legalább egy alkalommal részesülhessenek az önkéntes tevékenység, a közösségi szolgálat, a társadalmi felelősségvállalás élményében.

A program célját, számunkra is váratlanul, 2012-ben módosítanunk kellett, mert a Köznevelési törvény egyik rendelkezése szerint szeptembertől az iskolai közösségi szolgálat nem csupán lehetőség, hanem kötelező iskolai feladat, amit minden érettségire felkészítő középiskolában teljesíteni és igazolni kell. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy milyen sok plusz munkát és felkészülést várnak így el a pedagógusoktól. A mi célunk csak az lehet, hogy szakmai tapasztalatunkkal és módszertani tudásunkkal támogassuk a pedagógusok munkáját, hogy amennyire lehetséges, számukra és a diákjaik számára egyaránt hasznossá, vonzóvá és építővé tehessék a közösségi szolgálatot.

2012. december 15.

DIA Iskolai Közösségi Szolgálat - H Í R L E V É L

Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ)

- Hírlevél -

Kedves Olvasóink!

Ezzel az év végi hírlevéllel szeretnénk nektek megköszönni az ezévi együttműködést, amit remélhetőleg a jövőben is tudunk majd folytatni.
Kívánunk nektek békés, boldog ünnepeket és erőgyűjtést a 2013-as évre.

A DIA IKSz csapata


Bevezető

A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány IKSz hírlevelét olvassák/olvassátok, ami soha nem volt még annyira aktuális, mint ezekben a napokban. Történt ugyanis, hogy 2009-ben, 10 évi – az ifjúsági önkéntesség és a fiatalok demokratikus készségfejlesztése terén végzett munkánk összegzéseképpen megfogalmaztuk egy vágyunkat, ami nagyjából úgy hangzott, hogy: szeretnénk, ha Magyarországon minden középiskolás fiatal legalább egyszer megtapasztalhatná a másokért történő önzetlen tevékenykedés örömét az iskolai közösségi szolgálaton keresztül. Mi akkor a közösségi szolgálatot olyan pedagógiai eszköznek tekintettük, ami a megfelelő feltételrendszer megléte mellett határtalan fejlődési lehetőséget biztosít a résztvevők számára, valamint hosszú távon hozzájárul a társadalmi szolidaritás és együttműködés erősödéséhez, és a fiatalok aktív állampolgári kompetenciáinak folyamatos fejlesztéséhez. Tovább olvasok

 Kérdések és válaszok a kötelező 50 órás közösségi szolgálat megvalósításával kapcsolatban

Mi szerepel a köznevelési törvényben? Hogy szól a végrehajtási rendelet? Van-e útmutató a kötelező dokumentációhoz? Vannak-e minták, sablonok a jelentkezési laphoz, a közösségi szolgálati naplóhoz? Kötelező-e a koordinátor az iskolában és kötelező-e a koordinátor/mentor a fogadószervezetnél? Csak fogadószervezetnél végezhető-e a közösségi szolgálat?

Ezek a kérdések merülnek fel először azokban, akik kötelezően vagy önkéntesen, munkaköri feladatból vagy önszorgalomból már elkezdtek gondolkodni az iskolai közösségi szolgálat program megvalósításán. Tovább olvasok

 Iskolai közösségi szolgálat modell-program Pécsett (2012. szeptember-december)

Az őszi félévben lehetőségünk nyílt egy olyan városi együttműködésre, ami reményeink és terveink szerint más településeken is sikeres lehet. A program célja az volt, hogy segítsük a középiskolák és a civil szervezetek munkáját az iskolai közösségi szolgálat programok elindításában és végiggondolásában, valamint lehetőséget teremtsünk arra, hogy minden egyes szervezet és iskola a saját képére, igényeire és lehetőségeire formálja az IKSz programot. Tovább olvasok

 Interjú 

„Úgy gondolom, izgalmas lesz számukra megtapasztalni olyan helyzeteket, amelyekbe egyébként nem kerülnének, izgalmas lesz annak megélése, hogy ők maguk is tehetnek valamit azért, hogy a világ jobb, élhetőbb legyen mindenki számára.”

Interjú Sárkányné Lengyel Máriával, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium igazgatóhelyettesével Tovább olvasok

Inspiráció

Itt néhány olyan kisfilmet találtok, amiket jól használhattok előkészítő vagy feldolgozó órákon, inspirációt jelenthetnek diákjaitok vagy saját magatok számára is.

Reméljük hamarosan tőletek is kapunk inspiráló kisfilmeket a diákjaitok projektjeiről. Tovább olvasok
 
  Kitekintés 

Bill Hilt: Egy sikeres iskolai modell a tudatos állampolgárság fejlesztésére közösségi szolgálaton keresztül
Bill Hilt társadalomismeret tanár az USA-ban, Toledoban, Ohio államban, és egyben a helyi Project Citizen, itthon Civitas (www.civitas.hu) nevű szervezet tagja. Írása hetedikes osztályával végzett munkájának összegzése. Tovább olvasok

A munka világa 3D-ben avagy tudnak-e eleget a diákok arról, ami rájuk vár

Ebben a tanévben immár harmadszor jelentkezik a DIA 3D programja a Szólj bele! konzultáció helyben vitakultúra-fejlesztő programmal, aminek elsődleges célja, hogy minél több középiskolás diák szerezzen saját tapasztalatot a kulturált vitázás terén, és minél több pedagógus rendelkezzen a vitakultúra-fejlesztéshez szükséges tudásokkal és készségekkel. Tovább olvasok

Aktualitások - DIA

Az Év Önkéntes Programja Díj 2012
IKSz módszertani kézikönyv
Vitakultúra fejlesztés 3D-ben
Szóval?! Országos Vitaverseny
Önkéntes Fiatalok Nemzetközi Napja 2013
Önkéntesség a felsőoktatásban

A DIA ajánlata az IKSz sikeres megvalósításához   

Szervezetünk tizenkét éve foglalkozik az ifjúsági közösségi szolgálat hazai adaptációjával, módszertanával, és a továbbiakban is nyitott az itt részletezett szakmai együttműködések bármelyikére középiskolákkal, felsőoktatási intézményekkel, iskolafenntartókkal, és szakmai szervezetekkel annak érdekében, hogy a közösségi szolgálat és az ifjúsági önkéntesség a megfelelő szakmaisággal és módszertani háttérrel valósuljon meg. Tovább olvasok


* * *
Kérjük, ha önnek olyan híre, programja, sikeresen megvalósult projektje van, amelyet megosztana másokkal, küldje el e-mail címünkre, és megjelentetjük a hírlevelünkben. Ha úgy gondolja, továbbítsa hírlevelünket kollégáinak, ismerőseinek!