A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) Iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) nevű programját 2009-ben azzal a céllal indítottuk el, hogy lehetőséget biztosítsunk középiskolás fiatalok minél szélesebb körének, hogy tanulmányaik alatt legalább egy alkalommal részesülhessenek az önkéntes tevékenység, a közösségi szolgálat, a társadalmi felelősségvállalás élményében.

A program célját, számunkra is váratlanul, 2012-ben módosítanunk kellett, mert a Köznevelési törvény egyik rendelkezése szerint szeptembertől az iskolai közösségi szolgálat nem csupán lehetőség, hanem kötelező iskolai feladat, amit minden érettségire felkészítő középiskolában teljesíteni és igazolni kell. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy milyen sok plusz munkát és felkészülést várnak így el a pedagógusoktól. A mi célunk csak az lehet, hogy szakmai tapasztalatunkkal és módszertani tudásunkkal támogassuk a pedagógusok munkáját, hogy amennyire lehetséges, számukra és a diákjaik számára egyaránt hasznossá, vonzóvá és építővé tehessék a közösségi szolgálatot.

2011. december 21.

2016 január elseje után az érettségi vizsga bizonyítvány kiadásának feltétele 50 óra „közösségi szolgálat” elvégzésének igazolása.


„Közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.”[1]


[1] 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl, Magyar Közlöny 162. szám, 2011. december 29.

2012 augusztusi véleményem a törvényről itt