A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) Iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) nevű programját 2009-ben azzal a céllal indítottuk el, hogy lehetőséget biztosítsunk középiskolás fiatalok minél szélesebb körének, hogy tanulmányaik alatt legalább egy alkalommal részesülhessenek az önkéntes tevékenység, a közösségi szolgálat, a társadalmi felelősségvállalás élményében.

A program célját, számunkra is váratlanul, 2012-ben módosítanunk kellett, mert a Köznevelési törvény egyik rendelkezése szerint szeptembertől az iskolai közösségi szolgálat nem csupán lehetőség, hanem kötelező iskolai feladat, amit minden érettségire felkészítő középiskolában teljesíteni és igazolni kell. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy milyen sok plusz munkát és felkészülést várnak így el a pedagógusoktól. A mi célunk csak az lehet, hogy szakmai tapasztalatunkkal és módszertani tudásunkkal támogassuk a pedagógusok munkáját, hogy amennyire lehetséges, számukra és a diákjaik számára egyaránt hasznossá, vonzóvá és építővé tehessék a közösségi szolgálatot.

2011. január 24.

Lehet-e kötelező az önkéntesség? - cikkek az oktatási törvénytervezet kapcsán


Az érettségi vizsga megkezdésének feltétele a középiskolai bizonyítvány megszerzése, amelynek tartalmaznia kell, hogy a tanuló 60 óra önként választott társadalmi tevékenységet végzett az érettségi vizsgára jelentkezés időpontjáig."

A fenti mondat a közoktatási törvénytervezetből származik. Megjelenése óta számos cikket olvashattunk, amelyek megmutatják az érveket és ellenérveket, véleményeket és tapasztalatokat ezen a területen.

http://www.origo.hu/itthon/20110728-riport-onkentes-munkat-vegzo-diakokrol.html

http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=24164

http://www.szabadfold.hu/csalad/onkent_vagy_dacolva_onkentes_munka_erettsegizoknak

http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/elvart-onkentes-munka-segitseg-kell-a-segiteshez.html

http://nol.hu/lap/mo/20110124-oh__azok_a_regi_epitotaborok

http://www.metropol.hu/itthon/cikk/679508

http://index.hu/belfold/2011/01/22/2014-tol_lehet_az_erettsegi_feltetele_az_onkentes_munka/

http://nol.hu/lap/karrier/20110120-jotunderek_vagy_ingyenmunkasok_

http://index.hu/belfold/2011/01/11/a_keritesfestes_a_legnepszerubb_onkentes_munka/

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=467842

http://index.hu/belfold/2010/12/15/harom_ev_alatt_kellene_elvegezni_a_kozmunkat_az_erettsegihez/

http://index.hu/belfold/2010/12/09/pokorni_nem_jo_ha_kotelezo_az_erettsegi_elotti_karititav_munka/

A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) szakmai állásfoglalása a közoktatási törvénytervezet kapcsán, 2010. december

2011. január 12.

UWC diákok egy roma általános iskolában önkénteskedtek.











Pár hónapja emailben megkeresett minket egy diák, hogy "Iskolánk, amely az olaszországi Duinóban található, a United World Colleges nemzetközi szervezet által működtetett intézmény, céljának tekinti a nemzetközi és interkulturális összefogás elősegítését, a tolerancia és a élőítéletmentes világ megteremtését. Ennek keretében iskolánkban hagyomány, hogy minden évben, a téli időszakban Európa egy kiválasztott nagyvárosában önkéntes szociális munkát végez körülbelül harminc diákunk...Szívesen végeznénk egy hetes Budapesten tartózkodásunk alatt olyan önkéntes munkát, ahol lehetőségünk lenne megismerkedni, személyesen foglalkozni hátrányos helyzetű emberekkel."
A fiatalok, akik a világ minden pontjából kerültek ebbe a nemzetközi iskolába, és most erre a hétre Budapestre, valóban nagyon nyitott és szociálisan érzékeny csapatnak bizonyult. Három napot töltöttek egy IX-dik kerületi roma általános iskolában és ezalatt számtalan játékot, sok vidámságot és egy nagy adag elfogadást vittek a roma gyerekek életébe.

Képek a felkészítő óráról és az iskolában töltött napokról:

2011. január 2.

December

Ez a hónap az Iskolai Közösségi Szolgálat minden szintjén izgalmasan telt.

Mentek iskolai csoportok gyermekotthonba közös karácsonyi díszkészítésre, vettek részt adománygyűjtő akcióban.

Több száz középiskolai pedagógus kapta meg a program első hírlevelét és egy különszámot egy pályázati lehetőségről, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium írt ki középfokú nevelési-oktatási intézményeknek iskolai közösségi szolgálati projektekre.

Ami pedig alapjaiban befolyásolhatja a programot, az a hónap elején közzé tett, üdvözlendő, ám nagyon sok szakmai kérdést felvető közoktatási törvénytervezetet.

Az érettségi vizsga megkezdésének feltétele a középiskolai bizonyítvány megszerzése, amelynek tartalmaznia kell, hogy a tanuló 60 óra önként választott társadalmi tevékenységet végzett az érettségi vizsgára jelentkezés időpontjáig."