Sok megkeresést kapok, pedagógusoktól, hogy hova menjenek el diákjaikkal önkénteskedni. Tudok-e telefonszámot adni gyermekotthonhoz, idősekhez, állatmenhelyhez. Szeretnék, ha a tanulóik megtapasztalnák a közösségi szolgálat élményét, ők maguk is nagyon szeretnének részt venni a folyamatban, de teljes állásban tanítanak, és nincs idejük utánajárni ezeknek az intézményeknek.
Akárhogy is szeretném megkönnyíteni a kollégáim munkáját, mégsem tudok ilyenkor elérhetőségeket és kész programokat adni nekik. Mind a diákoknak, mind a fogadó intézményeknek szükségük van előzetes egyeztetésre, felkészítésre, E nélkül kellemetlen és rossz élményé válhat a legnagyszerűbb segítő szándék is. Ahhoz, hogy sikeres és élményekben gazdag legyen például egy gyermekotthonban megvalósuló játszóház, meg kell ismerni az otthonban lakók körülményeit, életkorát, napi időbeosztását. Fel kell készíteni a diákokat, hogy tudják mire számítsanak, és feldolgozó órán kell megadni a lehetőséget, hogy elmondják a felgyülemlett érzéseiket, megosszák gondolataikat.
Ugyanakkor a fogadó intézményre sem lehet csak úgy „rászabadítani” a gyerekeket. Az ott dolgozóknak is tisztában kell lenniük az iskola, a diákok motivációjával, hátterével.
Mindezeket megtehetem én is, mint külső koordináló tanár, de ha egy iskola azt szeretné, hogy a közösségi szolgálat része legyen pedagógiai programjának, márpedig egyre több iskolavezető szeretné, akkor a saját koordináló tanárának órakedvezményt kell adnia, biztosítania kell a megfelelő szakmai hátteret, hogy a program valóban megadja a diákoknak azt az élményt és készségfejlesztést, ami ezzel az iskola célja.