Az is jó, ha a fiatalok már a középiskolában megtapasztalják, hogy milyen felelősen dönteni, másokért tenni, adni, segíteni. Sokat tanulnak a diákok önmagukról is és a társadalomról is, amikor részt vesznek önkéntes tevékenységekben.
szerkesztette: http://www.eselykert.hu/onkentes-visszhang
60 óra kötelező önkéntesség nem lesz egy kicsit sok???
Móni vagyok, és egy gimnáziumban tanítok. Kértem, hogy én írhassak először erre a blogra, mert mióta decemberben hallottam erről a 60 óra „kötelező önkéntességről", ami az érettségi feltétele lenne, azóta várom, hogy valamilyen fórumon elmondhassam a véleményem.
Azzal szeretném kezdeni, hogy a mi iskolánkban évek óta szervezünk gyűjtés rászorulóknak, márciusban megrendezünk egy Tolerancia napot az egész iskolának és a kilencedikeseknek működik a KöKö (Kövessy a Közösségért) program. A KöKö programnak én vagyok a felelőse. Jó kapcsolatot ápolok számos intézménnyel (idősek otthona, gyermekotthon, könyvtár stb) és szeptemberben felajánlok lehetőségeket a kilencedik évfolyamnak, hogy hova lehet menni segíteni. A tizedikes diákok mesélnek a tapasztalatokról és segítik így a kisebbek döntését és munkáját.
Sokat gondolkodtunk mi is arról, hogy kilencedikben kötelezővé tehetjük-e ezt az önkéntes/szociális/karitatív munkát. Először arról döntöttünk, hogy hívjuk szolgálatnak. Aztán arról, hogy minimumot határozunk meg, és az legyen 10 óra. Ez ugye a most kötelezővé kívánt tenni 60-nak a hatodrésze. Aki ennél többet teljesít az „közösségi munkáját kiválóan teljesítette" bejegyzést kap a bizonyítványába.
Nem szégyellem azt is itt leírni, hogy a szervezésért (majd 100 diákot koordinálok minden évben) heti két órakedvezményt kapok. Ennél sokkal többet foglalkozom a Kökö programmal, de mégis számít, kicsit olyan elismerés félének veszem.
Ezen a fórumon azt szeretném tehát kérdezni, hogy van-e olyan pedagógustársam, aki elképzelhetőnek tartja, hogy 60 óra szolgálatot kötelezően el lehetne végeztetni az összes diákunkkal. (Nyilván eleve nem végeztetni kéne, hanem motiválni őket, hogy ki akarják próbálni magukat és a segítést, felelősségvállalást.) Van-e forrás a mi munkánkra? Ki készít fel ennyi diákot és ki készíti fel a fogadószervezeteket? Hogy lehet adminisztrálni fejenként 60 órát?
A szociális érzékenységre nevelés nagyon fontos, de olyan szakmai feladat, amihez még sok éves tapasztalat után se érzem magam teljesen felkészülve.
Pista bácsi öröme
Pista bácsi vagyok a Fővárosi Törődés Idősek Otthonból. 3 éve élek itt és bár mindennap gondolok a régi otthonomra és életemre, azért örülök, hogy van egy saját kis szobám itt és, hogy ennyi asszonyszeméllyel vagyok körbevéve.
Zsuzsika kért meg, hogy írjam meg milyen volt mikor a múlt héten eljöttek azok a fiatalok hozzánk. Hát jó volt! Régen láttam fiatalokat, főleg így csoportosan. Verset mondtak meg zongoráztak, a Böske ült mellettem és csak úgy törölgette a könnyeit.
Azért a legjobb mégis az volt mikor két legény odajött és az életemről kérdeztek. Nem tudom ki mit mesélt, de én úgy láttam, hogy a világháború nagyon érdekli őket. Meséltem nekik azokról az időkről, úgy mint egyszer régen a Feri fiamnak.
Aztán jött az ebédidő, úgyhogy hamar el kellett menniük. Szívesen megkérdeztem volna én is őket az iskoláról meg ezekről a mai dolgokról. Nem tudom ők jönnek-e még. Állítólag egy másik osztály eljön karácsony előtt. Az is jó!
Gazdaságis szemmel
Egy szakközépiskola gazdasági igazgatóhelyettese vagyok. Meg kell mondanom, hogy még mindig nem vagyok teljesen kibékülve ezzel az önkéntes diákmunka üggyel. Nálunk tavaly szeptemberben keresett meg egy kolléganő, azzal, hogy szeretne az iskolától pénzt kapni arra, hogy az osztálya lefesthesse az iskola kerítését. Kiszámoltam, (épp tudtam az árakat, mert akkor nyáron festettem egymagam körbe édesanyám vidéki háza körül a kerítést) hogy legalább 50 ezer forintba kerülne a dolog, ha rendesen meg akarják csinálni. És hát csak rendesen van értelme megcsinálni. Azért, hogy a gyerekek kicsit pacsmagoljanak, és aztán jövőre már peregjen is le a festék, azért nem érdemes. És hát sajnos az iskolának minden fillért meg kell gondolnia, hogy mire költ.
Aztán az igazgató is elkezdett érdeklődni afelől, hogy hogyan lehetne mégis finanszírozni ezt a munkát. Ezután az osztály egyik tanulója is megkeresett, hogy az édesapja tud diszkont áron szerezni festéket. A rozsdaoldót, alapozót, védőréteget be tudja szerezni összesen hatvanezer forintért. Az osztály pedig bevállalta, hogy az ecseteket, műanyag festéktartókat, hígítót, kesztyűket állja. Látva a lelkesedésüket, meg hogy nem csak beszélnek, de úgy tűnik utána is néztek, hogy hogyan kell ezt csinálni, úgy döntöttünk az igazgató úrral, hogy oda adjuk az osztálynak a pénzt, és majd valami máson próbálunk meg spórolni.
A kerítést 4 délután festette kb. 15 diák. Sajnos a kerítés menti virágokat, ami nem kevés pénzébe került az iskolának, letaposták a nagy munka hevében letaposták. És a virágok az egy olyan dolog, ami széppé, rendezetté, barátságossá teszi a környezetünket. Kértem az osztályt, hogy ahogy tudják, oldja meg, hogy a virágok megint szépek legyenek. Ezt becsülettel meg is tették. A munkára jellemző volt, hogy festékfoltos lett a járdán. Ebből is látszik, hogy az ilyen munkához odafigyelés, tervezés, és szakértő felügyelete is kell.
A Örömmel hallottam nemrég, hogy ugyanez az osztály le akarják mosni a graffitit az iskola faláról és erre pályázatot is nyertek, ezért nem kell pénz az iskolától. Ennek nagyon örültem, mert az iskola költségvetése igen szűkös, viszont az a fal tényleg nagyon ronda. Örülni fog neki mindenki, ha tiszta lesz.
Imádták a házi kosztot
Egy kis börzsönyi falucska történetét szeretném megosztani itt, ahol én élek. Én már nyugdíjas vagyok, nagyobbacska unokáim is vannak. A falunkban főleg olyan öregek élnek, mint én. A fiatalok elmentek a fővárosba, vagy Vácra. Az öregek meg lassacskán meghalnak. Egyre kevesebben maradunk. De vagyunk itt páran, akikben még van erő és tenni akarás. Azt szeretnénk, ha valami fennmaradna abból a virágzó településből, amilyen ez a falu volt, amikor mi születtünk és még később is. Így határoztuk el pár éve, hogy csinálunk egy tájházat. Valaki felajánlotta szülei lakatlan házát, volt, aki régi tárgyakat hozott, volt, aki munkát ajánlott. A házat teljesen fel kellett újítani: vakolás, festés, padlódöngölés, sok-sok munka, meg aztán szépen mindent el kellett rendezni a házban. Aztán elhatároztuk, hogy a melléképületekkel is kezdeni kellene valamit. Bár nagyon sokan segítettek szabadidejükben, a munkák egyre húzódtak. Ekkor jutott eszébe az egyik nyaraló családnak, hogy ismer Pesten egy gimnáziumot, ahol van egy nagyon jó lelkű nyelvtanár - nem is tudom milyen nyelvet tanít, Editke - , aki szívesen jönne segíteni a diákjaival. Hát ezt mi el sem tudtuk képzelni, minek is jönnének ilyen messzire a saját pénzükből?
Hát egyszer aztán jöttek vagy tízen. Először nagyon szabódtak, nem nagyon találták a helyüket, de mi szépen mindent elmagyaráztunk nekik, segítettünk mi is. Persze mi asszonyok jókat főztünk, sütöttünk nekik, imádták a házi kosztot. Pár napig maradtak, a kicsit szegényes idősek otthonában szállásoltuk el őket. Legnagyobb meglepetésünkre pár hét múlva néhányan visszajöttek. Ezek a lányok nagyon akartak beszélgetni velünk, hallgatni a régi történeteket. Elmesélte az egyik kislány, hogy neki nincsenek nagyszülei, és falun sem volt még nagyon, hogy ilyen tiszta levegőt nem szívott még az életben! Van olyan, aki már évek óta visszajár. Editke azt mondja, hogy jönnének többen is, mert híre ment, hogy itt megbecsüljük a szorgalmas gyerekeket. Bizony meg!
Egyből átalakította az egész osztályt
Csaba vagyok és tizedikes. A múlt héten az egyik ofő órára bejött egy nő és azzal kezdte, hogy toljuk szét a padokat és rakjuk körbe a székeket. Végülis valóban egy olyan játékkal kezdtünk, amit csak körben ülve lehet csinálni, de különben csak nagyon fura volt így ülni. A nő azt mondta, hogy azért is ülünk így mert ez egy másfajta óra, másfajta témával. A téma az önkéntesség volt. Hogy mi az az önkéntesség, miért önkénteskedik valaki és, hogy mi önkénteskedtünk-e már. Én csak papírgyűjtésben vettem részt az általános iskolámban, de a Kata a Vöröskeresztnél önkéntes és ami tök meglepő volt, hogy a Kristófról kiderült, hogy egy vak bácsihoz jár felolvasni minden pénteken.
Aztán képeket néztünk a kivetítőn arról, hogy más osztályok milyen önkéntes munkára mentek. Idősek otthona, gyermekotthon, utca takarítás, állatmenhely ilyenek. Arra gondoltam, hogy ha megyünk mi is valahova, akkor elkérem apa fényképezőjét és én leszek a fotós.
Aztán felvágott képeslapokból húztunk és ahogy kiraktuk a 6 képeslapot, úgy kellett leülnünk és beszélgetnünk arról, hogy mi milyen önkéntes projektet csinálnánk szívesen. Hogy mit jelent az a szó, hogy projekt azt nem tudtam pontosan, de tippeltem, hogy azt kérdezik, hogy hova mennénk és ott mit és hogyan csinálnánk. Nekem a suli klubszobájának a rendbehozása tetszett a legjobban. Az of szerint lehet, hogy meg is csinálhatjuk. Jó lenne.
Varjak, borzok, mosómedvék
Virág vagyok, és a Bárka állatmenhelyen dolgozom. Több mint tíz éve végezzünk a bajba jutott, megkínzott, balesetet szenvedett állatok mentését. Jelenleg majdnem kilencszáz állat átmeneti, vagy - sok esetben - végleges otthona vagyunk. Mindenféle bajba jutott állatot befogadunk. A legtöbb állatunk persze kutya vagy macska, de nagyon sok háziállatunk is van (disznók, juhok, kecskék, lovak). Aztán vannak a rágcsálók: tengerimalacok, nyulak. Sok a madarunk is: baromfik (lúd, kacsa, tyúk, páva), aztán galambok, és ragadozó madaraink is vannak: varjú, egerészölyv. Befogadtunk hazai vadállatokat is: vaddisznók, szarvasok, őzek, mosómedve, borz. Naponta legalább ötven hívást kapunk, hogy fogadjunk be valamilyen állatot. Négyen látjuk el ezt a rengeteg állatot, három önkéntes segítségével. Adományokból tudjuk fedezni az állatok szükségleteit. Havonta nagyon sok pénz elmegy az állatok gyógyítására és akkor enni még nem is adtunk nekik. Kevesen vagyunk, de sokat akarunk tenni. Nagyon fontos számunkra az az önkéntes munka, amit az iskolai osztályok végeznek, akik eljönnek hozzánk.
Persze egy osztályban nem mindenki állatmániás. Amikor először jönnek, akkor körbevezetjük a csoportot. Közben kérdezhetnek, és mi mindenre megpróbálunk válaszolni. Ilyenkor jó látni, hogy még azok is, akik tartanak a kutyáktól, vagy a kecske szarvától, egy kis idő után megsimogatják az állatokat, és nagyon évezik az itt tölt időt. Akik egyszer eljönnek hozzánk, szerintem sokkal felelősebben gondolnak majd az állatokra.
A segítség igazából az, ha elviszik sétálni a kennelekben tartott kutyáinkat. Be kell azonban ismernem, hogy nálunk gyakran nagy a sár és olyankor nem jó bemenni a kutyák közé és kivinni őket, mert olyankor még az ember arca is sáros lesz. Ilyenkor nem nagyon tudunk munkát adni, így jobb szeretem, ha felhívnak az előző napon, hogy meg tudjam mondani mekkora a sár.
Buli, süti és egy helyes DÖK tanár :)
Tizedikes gimis vagyok, az iskolai DÖK tagja. Ez egy nagyon jó társaság, tök jó fejek vannak benne, és a DÖK tanár is nagyon laza, és persze helyes is 
. A DÖK gyűlések úgy szoktak zajlani, hogy először játszunk. De ne úgy képzeljétek ezt el, hogy bújócskázunk, vagy fogócskázunk, hanem ilyen társasjáték szerű dolgokat játszunk, mint az Aktivity, ami nagyon jó buli, és tök sokat meg lehet tudni így egymásról, meg persze magamról is 
. És utána beszéljük meg a teendőket, találjuk ki, hogy miket szervezzünk. Vannak mindenféle rendezvények, amiket mi szervezünk, például a suli bál, sportversenyek, kiállítások. Meg az olyan munkákat is mi szervezzük, mint a teremfestés, vagy amikor elmegyünk valamilyen öregek otthonába.
A múltkor süti-sütő versenyt szerveztünk. Mert én nagyon szeretek krémes sütiket csinálni. Az egész DÖK reklámozta a versenyt, meg felkértek tanárokat bírónak. Pénzért árultuk a sütiket, aztán a bevétel egy közeli gyermekotthonnak adtuk. Én vezettem az egészet, én találtam ki, hogy hogyan legyen. Nagyon jól sikerült. Szerintem jó főnök lennék, mert szerintem kedves vagyok, meg tudom is, hogy mit szeretnék. Szerintem ez az egész azért volt jó, mert kitaláltuk és aztán meg is valósítottuk. Tudom, hogy a DÖK-ös munkámat később majd beírhatom az önéletrajzomba, ha majd egyszer önéletrajzot kell írnom 
, de nem ezért csinálom, hanem mert szeretem.
Azt hittem nehezebb lesz velük
A mi osztályunk is végzett már önkéntes munkát, és ezt szeretném elmesélni, hogy az egyáltalán nem egy szörnyű dolog. Nekem kifejezetten tetszett. Egy gyermekotthonban voltunk, az osztállyal karácsony előtt. Volt egy kis vita az előkészítő órán, hogy idősekhez vagy gyerekekhez menjünk, sőt volt, aki mindenáron állatmenhelyre akart menni. Végül egyszerű szavazással döntöttünk. Szóval elmentünk egy gyermekotthonba, ahol kb 30 mindenféle korú gyerek lakott. Először egy néni mesélt nekünk, arról, hogy hány szobában és hány felnőttel laknak itt a gyerekek, aztán kipakoltuk, amit hoztunk és elkezdtek jönni az ottlakó gyerekek. Az volt a terv, hogy karácsonyfadíszeket csinálunk közösen. Alapanyagokat mi hoztunk (mármint, hogy mi hoztuk el, de az ofőnk vette meg valami pályázati pénzből.)Mindenkinek volt egy párja, nekem egy 5 éves szemüveges kislány jutott. Aranyos volt és tök ügyes, majdnemhogy jobban festett mint én és vágni is nagyon szépen vágott. Azt hittem, hogy nehezebb lesz velük. Beszélgetni nem nagyon tudtam a kislánnyal, olyan lelkesen gyártotta a díszeket, de azt hiszem volt, aki tudott beszélgetni a nagyobbakkal.
Zoli meg elhatározta, hogy vissza fog menni és minden héten korrepetálást fog csinálni. Én azt gondoltam, hogy a játszóház jobb lenne, és lehet, hogy igazam volt, mert Zoli pár alkalom után azt mondta, hogy nem nagyon szívesen veszik a tanítást a gyerekek. Lehet, hogy úgy kéne csinálni, hogy egy játék, egy tanulás. Még az is lehet, hogy ha majd befejezem a sulikat, akkor egy gyerekotthonban fogok dolgozni.
Rájuk férne, hogy elfogadóbbak legyenek
Egy 11. osztály osztályfőnöke vagyok. Az újságban olvastam róla, hogy van iskola, ahol tantárgy a közösségi szolgálat. Hogy a diákok segítenek időseknek és más rászorulóknak, és mindenféle hasznosat tesznek a közösségükért, környezetükért. Hogy ez egy pedagógiai eszköz arra, hogy a diákok szociálisan érzékenyebbek meg toleránsabbak legyenek.Ez nekem nagyon tetszett és arra gondoltam, hogy az én osztályomra is ráférne, hogy egy kicsit elfogadóbbak, türelmesebbek legyenek. Talán ha együtt megszervezünk egy ilyen önkéntes munkát, talán az jót tenne nekik (és nekem is :-). Arra is gondoltam, hogy így, ha ők találják ki, akkor a magukénak fogják érezni és felelősséget vállalnak majd valamiért. Remélem.
Cigizés helyett virágültetés
Én egy kis biobolt tulajdonosa vagyok. Az utca ahol a boltom van, régen egy nagyon kellemes hely volt. Jöttek mentek a vásárlók egész nap. Három éve egy iskola költözött a kicsit feljebb lévő régi kalapgyárba. Na azóta egy rémálom az élet itt az utcában. A diákok reggel és délben órákra elállják a járdát és mivel az iskola előtt nem szabad nekik dohányozni ezért az én boltom előtt állnak. Se a járókelők se a vevőim nem tudnak közlekedni a járdán ilyenkor. Ezen kívül a csikket és az italdobozokat eldobálják a járdán és olyan szemétdombot hagynak minden nap, hogy az már tűrhetetlen. Fel is jelentettem őket, de biztos az egyik szülő az önkormányzatnál dolgozik, mert azóta se történt semmi.
Láttam, hogy a szomszéd zöldséges megköszönte és dicsérte őket. Könnyű neki mert nála vesznek kólát meg jégkrémet, neki van haszna belőlük. De nekem csak a méreg van velük.
Csak úgy se szó, se beszéd beállítani?
Egy idősek otthonában vagyok mentálhigiénés munkatárs. Nemrégiben egy tanárnő bejött hozzánk, hogy jönne 30 diákkal látogatni az időseket. Hogy délután jönnének és körülbelül két órát maradnának. Én csak ültem és hallgattam, vártam, hogy megkérdezi, hogy jó-e nekünk az időpont, meg hogy mond valamit arról, hogy mit fog itt csinálni 30 kamasz két órát. De nem kérdezett semmit csak indult volna el. Hát én mondtam neki, hogy ez így nem lesz jó, egyrészt 1-től 3-ig nálunk csendes pihenő van, másrészt miért jönnek a fiatalok? meg akarnak tudni valamit? vagy segíteni szeretnének valamiben? vagy műsort adnak? vagy beszélgetnek? jönnek-e máskor is vagy csak egyszer? kérnek-e uzsonnát? stb.Erre azt válaszolta, hogy mondjam meg én, hogy mit csináljanak itt a diákok. De hát én nem ismerem az ő diákjait, nem tudom milyenek, mit tudnak csinálni, mondja meg ő.
Lesz olyan tanár, aki elvállalja?
Egy jónevű gimnázium igazgatója vagyok. 600 diák jár az iskolába és 7-dik éve vagyok az igazgató. Nemsokára lesz egy neveléstestületi értekezlet, ahol az önkéntességre nevelésről fogok beszélni. Idén az Önkéntesség Európai Éve van és ennek kapcsán is úgy gondolom, hogy a diákok megismertetése az önkéntes, másokért való munkával lehetne egy olyan program, amit bevezetnénk az iskolánkban. Van nálunk egy-két szociálisan különösen érzékeny kolléga, akiket megkérdeztem, hogy mint egy munkacsoport felvállalnák-e ennek az önkéntes programnak a koordinálását. Szeretném ha a 9-dik és a 10-dik évfolyam minden diákja részt venne valamilyen szociális tevékenységben. Menjenek például idősekhez vagy rászoruló gyerekekhez, hozzák rendbe a klubhelységüket, szervezzenek jótékonysági gyűjtést.Úgy gondoltam, hogy a holnapi értekezleten elmondom, hogy én ezt fontosnak tartom és szeretném ha az osztályfőnökök támogatnák a munkacsoport munkáját. Megkérem őket, hogy gondoljanak úgy erre a programra, mint egy pedagógiai eszközre, ami segít elérni, hogy a diákok, jobban figyeljenek egymásra és másokra, felelősebben viselkedjenek, toleránsabbak, nyitottabbak legyenek.
Tervezem továbbá, hogy ez a program bekerüljön az iskola pedagógiai programjába is és hogy a diákok bizonyítványában is látszódjon, hogy végeztek közösségi szolgálatot.
Időt és figyelmet igényel az önkéntesség
Sziasztok! Egy alapítványnál vagyok az Iskolai Közösségi Szolgálat programvezetője. Sok megkeresést kapok, pedagógusoktól, hogy hova menjenek el diákjaikkal önkénteskedni. Tudok-e telefonszámot adni gyermekotthonhoz, idősekhez, állatmenhelyhez. Szeretnék, ha a tanulóik megtapasztalnák a közösségi szolgálat élményét, ők maguk is nagyon szeretnének részt venni a folyamatban, de teljes állásban tanítanak, és nincs idejük utánajárni ezeknek az intézményeknek.
Akárhogy is szeretném megkönnyíteni a kollégáim munkáját, mégsem tudok ilyenkor elérhetőségeket és kész programokat adni nekik. Mind a diákoknak, mind a fogadó intézményeknek szükségük van előzetes egyeztetésre, felkészítésre, E nélkül kellemetlen és rossz élményé válhat a legnagyszerűbb segítő szándék is. Ahhoz, hogy sikeres és élményekben gazdag legyen például egy gyermekotthonban megvalósuló játszóház, meg kell ismerni az otthonban lakók körülményeit, életkorát, napi időbeosztását. Fel kell készíteni a diákokat, hogy tudják mire számítsanak, és feldolgozó órán kell megadni a lehetőséget, hogy elmondják a felgyülemlett érzéseiket, megosszák gondolataikat.
Ugyanakkor a fogadó intézményre sem lehet csak úgy „rászabadítani" a gyerekeket. Az ott dolgozóknak is tisztában kell lenniük az iskola, a diákok motivációjával, hátterével.
Mindezeket megtehetem én is, mint külső koordináló tanár, de ha egy iskola azt szeretné, hogy a közösségi szolgálat része legyen pedagógiai programjának, márpedig egyre több iskolavezető szeretné, akkor a saját koordináló tanárának órakedvezményt kell adnia, biztosítania kell a megfelelő szakmai hátteret, hogy a program valóban megadja a diákoknak azt az élményt és készségfejlesztést, ami ezzel az iskola célja.
Ő is ér valamit! Én támogatom.
Egy gimnazista fiú édesapja vagyok. Most jövök a gyerek szülőijéről, ahol a tanárnő elmondta, hogy ebben a félévben valami önkéntes munkát szeretne csinálni a gyerekekkel, mert úgy látja, hogy az osztálynak jót tenne. Ez az osztály elég gyengén tanul, és így nem valami jó az önbizalmuk. A tanárnő szerint az önkéntes munka olyan lenne, ahol azt éreznék, hogy ők is el tudnak érni valamit, örömet tudnak okozni, segíteni tudnak másoknak. Szerinte az osztálynak és neki az is fontos, hogy más környezetben és más szerepben lássák egymást. Megkérdezte, hogy mit gondolunk erről és, hogy van-e valami ismerősünk, aki kórházban dolgozik, vagy fogyatékosokkal, idősekkel, vagy otthonban élő gyerekekkel foglalkozik. Végülis nem egy rossz gondolat ez. Ha ettől jobban tanulnának, vagy csak felkészíti a gyereket az életre, segít, hogy eldöntsék mik akarnak, vagy nem akarnak lenni, az már jó szerintem. Mondtam, hogy ha valami kerti munkán dolgoznának, akkor én tudok eszközöket adni a kft-ből. A többi szülőnek is mindenféle ötlete volt. Persze a Kovács anyuka jött a szokásos jogi meg biztonságtechnikai kérdéseivel, hogy mi van ha ez történik, vagy az történik a munka közben, de nem hozta zavarba a tanárnőt, egész megnyugtató válaszokat kapott.
Festékfoltos lett a matek tanár
Marci vagyok, 11-dikes. Múlt héten lemostuk a graffitit az iskola faláról és tegnap le is festettük. Ma meg feldolgozó órát tartott a tanárnő. Az azt jelenti, hogy megnéztük a fényképeket, amik készültek a két délutánon, aztán meg mindenkinek fel kellett írnia, egy postit-ra, hogy mi az ami jó volt ebben a munkában és egy másikra, hogy mi az amit máshogy csinálna. Ahhoz képest, hogy nem valami nagy dolgot csináltunk (mint például a 10.a-sok, akik egy Kapcsolda program nevű dologban vettek részt, és egy napot fogyatékos gyerekkel töltöttek itt a suliban) tök sok mindent mondtunk. Például, hogy jó volt a matek tanárnőt látni festékfoltosan :-), meg hogy nem is gondoltuk volna, hogy a falfestést is lehet rosszul csinálni, mert egyedül a Szabolcs tudta jól felvinni a falra a festéket.Meg hogy már régen röhögtünk ennyit és, hogy szép lett a fal, és jó érzés, hogy azért szép mert mi rendbe hoztuk. Máshogy meg azt csinálnák, hogy több eszköz kellett volna, hogy egyszerre tudjon dolgozni mindenki, meg hogy rossz, hogy lehet, hogy megint összefirkálják a falat és hogy erre nem gondoltunk ki megoldást, ilyenek.
