A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) Iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) nevű programját 2009-ben azzal a céllal indítottuk el, hogy lehetőséget biztosítsunk középiskolás fiatalok minél szélesebb körének, hogy tanulmányaik alatt legalább egy alkalommal részesülhessenek az önkéntes tevékenység, a közösségi szolgálat, a társadalmi felelősségvállalás élményében.

A program célját, számunkra is váratlanul, 2012-ben módosítanunk kellett, mert a Köznevelési törvény egyik rendelkezése szerint szeptembertől az iskolai közösségi szolgálat nem csupán lehetőség, hanem kötelező iskolai feladat, amit minden érettségire felkészítő középiskolában teljesíteni és igazolni kell. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy milyen sok plusz munkát és felkészülést várnak így el a pedagógusoktól. A mi célunk csak az lehet, hogy szakmai tapasztalatunkkal és módszertani tudásunkkal támogassuk a pedagógusok munkáját, hogy amennyire lehetséges, számukra és a diákjaik számára egyaránt hasznossá, vonzóvá és építővé tehessék a közösségi szolgálatot.

2012. december 15.

DIA Iskolai Közösségi Szolgálat - H Í R L E V É L

Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ)

- Hírlevél -

Kedves Olvasóink!

Ezzel az év végi hírlevéllel szeretnénk nektek megköszönni az ezévi együttműködést, amit remélhetőleg a jövőben is tudunk majd folytatni.
Kívánunk nektek békés, boldog ünnepeket és erőgyűjtést a 2013-as évre.

A DIA IKSz csapata


Bevezető

A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány IKSz hírlevelét olvassák/olvassátok, ami soha nem volt még annyira aktuális, mint ezekben a napokban. Történt ugyanis, hogy 2009-ben, 10 évi – az ifjúsági önkéntesség és a fiatalok demokratikus készségfejlesztése terén végzett munkánk összegzéseképpen megfogalmaztuk egy vágyunkat, ami nagyjából úgy hangzott, hogy: szeretnénk, ha Magyarországon minden középiskolás fiatal legalább egyszer megtapasztalhatná a másokért történő önzetlen tevékenykedés örömét az iskolai közösségi szolgálaton keresztül. Mi akkor a közösségi szolgálatot olyan pedagógiai eszköznek tekintettük, ami a megfelelő feltételrendszer megléte mellett határtalan fejlődési lehetőséget biztosít a résztvevők számára, valamint hosszú távon hozzájárul a társadalmi szolidaritás és együttműködés erősödéséhez, és a fiatalok aktív állampolgári kompetenciáinak folyamatos fejlesztéséhez. Tovább olvasok

 Kérdések és válaszok a kötelező 50 órás közösségi szolgálat megvalósításával kapcsolatban

Mi szerepel a köznevelési törvényben? Hogy szól a végrehajtási rendelet? Van-e útmutató a kötelező dokumentációhoz? Vannak-e minták, sablonok a jelentkezési laphoz, a közösségi szolgálati naplóhoz? Kötelező-e a koordinátor az iskolában és kötelező-e a koordinátor/mentor a fogadószervezetnél? Csak fogadószervezetnél végezhető-e a közösségi szolgálat?

Ezek a kérdések merülnek fel először azokban, akik kötelezően vagy önkéntesen, munkaköri feladatból vagy önszorgalomból már elkezdtek gondolkodni az iskolai közösségi szolgálat program megvalósításán. Tovább olvasok

 Iskolai közösségi szolgálat modell-program Pécsett (2012. szeptember-december)

Az őszi félévben lehetőségünk nyílt egy olyan városi együttműködésre, ami reményeink és terveink szerint más településeken is sikeres lehet. A program célja az volt, hogy segítsük a középiskolák és a civil szervezetek munkáját az iskolai közösségi szolgálat programok elindításában és végiggondolásában, valamint lehetőséget teremtsünk arra, hogy minden egyes szervezet és iskola a saját képére, igényeire és lehetőségeire formálja az IKSz programot. Tovább olvasok

 Interjú 

„Úgy gondolom, izgalmas lesz számukra megtapasztalni olyan helyzeteket, amelyekbe egyébként nem kerülnének, izgalmas lesz annak megélése, hogy ők maguk is tehetnek valamit azért, hogy a világ jobb, élhetőbb legyen mindenki számára.”

Interjú Sárkányné Lengyel Máriával, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium igazgatóhelyettesével Tovább olvasok

Inspiráció

Itt néhány olyan kisfilmet találtok, amiket jól használhattok előkészítő vagy feldolgozó órákon, inspirációt jelenthetnek diákjaitok vagy saját magatok számára is.

Reméljük hamarosan tőletek is kapunk inspiráló kisfilmeket a diákjaitok projektjeiről. Tovább olvasok
 
  Kitekintés 

Bill Hilt: Egy sikeres iskolai modell a tudatos állampolgárság fejlesztésére közösségi szolgálaton keresztül
Bill Hilt társadalomismeret tanár az USA-ban, Toledoban, Ohio államban, és egyben a helyi Project Citizen, itthon Civitas (www.civitas.hu) nevű szervezet tagja. Írása hetedikes osztályával végzett munkájának összegzése. Tovább olvasok

A munka világa 3D-ben avagy tudnak-e eleget a diákok arról, ami rájuk vár

Ebben a tanévben immár harmadszor jelentkezik a DIA 3D programja a Szólj bele! konzultáció helyben vitakultúra-fejlesztő programmal, aminek elsődleges célja, hogy minél több középiskolás diák szerezzen saját tapasztalatot a kulturált vitázás terén, és minél több pedagógus rendelkezzen a vitakultúra-fejlesztéshez szükséges tudásokkal és készségekkel. Tovább olvasok

Aktualitások - DIA

Az Év Önkéntes Programja Díj 2012
IKSz módszertani kézikönyv
Vitakultúra fejlesztés 3D-ben
Szóval?! Országos Vitaverseny
Önkéntes Fiatalok Nemzetközi Napja 2013
Önkéntesség a felsőoktatásban

A DIA ajánlata az IKSz sikeres megvalósításához   

Szervezetünk tizenkét éve foglalkozik az ifjúsági közösségi szolgálat hazai adaptációjával, módszertanával, és a továbbiakban is nyitott az itt részletezett szakmai együttműködések bármelyikére középiskolákkal, felsőoktatási intézményekkel, iskolafenntartókkal, és szakmai szervezetekkel annak érdekében, hogy a közösségi szolgálat és az ifjúsági önkéntesség a megfelelő szakmaisággal és módszertani háttérrel valósuljon meg. Tovább olvasok


* * *
Kérjük, ha önnek olyan híre, programja, sikeresen megvalósult projektje van, amelyet megosztana másokkal, küldje el e-mail címünkre, és megjelentetjük a hírlevelünkben. Ha úgy gondolja, továbbítsa hírlevelünket kollégáinak, ismerőseinek!

2012. szeptember 13.

Köznevelési törvény és végrehajtási rendelet - iskolai közösségi szolgálat


A Köznevelési törvény közösségi szolgálatra vonatkozó része:
„Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. A felnőttoktatás keretében szervezett érettségi vizsga esetében közösségi szolgálat végzésének igazolása nélkül is meg lehet kezdeni az érettségi vizsgát. A sajátos nevelési igényű tanulók esetében a szakértői bizottság ez irányú javaslata alapján a közösségi szolgálat mellőzhető.
Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását először a 2016. január 1-je után megkezdett érettségi vizsga esetében kell megkövetelni.
Közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.”
(2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, Magyar Közlöny 162. szám, 2011. december 29.)

A végrehajtási rendelet közösségi szolgálatra vonatkozó része:  
45. A közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezések
133. § (1) Középiskolában meg kell szervezni a tanuló közösségi szolgálatának teljesítésével, dokumentálásával összefüggő feladatok ellátását. A tanuló osztályfőnöke vagy az ezzel a feladattal megbízott pedagógus a tanuló előmenetelét rögzítő dokumentumokban az iratkezelési szabályok megtartásával nyilvántartja és folyamatosan vezeti a közösségi szolgálattal összefüggő egyéni vagy csoportos tevékenységet, amely alapján az Nkt.-ban az érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként meghatározott ötven óra közösségi szolgálat elvégzése igazolható legkésőbb a tanuló érettségi bizonyítványa kiadásának időpontjára.
(2) A közösségi szolgálat keretei között
a) az egészségügyi,
b) a szociális és jótékonysági,
c) az oktatási,
d) a kulturális és közösségi,
e) a környezet- és természetvédelemi,
f) a katasztrófavédelmi,
g) az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős
területén folytatható tevékenység.
(3) A tanulót fogadó intézménynek a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott tevékenységi területen minden esetben, a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott esetekben szükség szerint mentort kell biztosítania.
(4) A középiskola a 9–11. évfolyamos tanulói számára lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezi meg vagy biztosít időkeretet a legalább ötven órás közösségi szolgálat teljesítésére, amelytől azonban indokolt esetben a szülő kérésére el lehet térni.
(5) A közösségi szolgálatot az adott tanuló esetében koordináló pedagógus az ötven órán belül – szükség szerint a mentorral közösen – legfeljebb öt órás felkészítő, majd legfeljebb öt órás záró foglalkozást tart.
(6) A közösségi szolgálat teljesítése körében egy órán hatvan perc közösségi szolgálati idő értendő azzal, hogy a helyszínre utazás és a helyszínről hazautazás ideje nem számítható be a teljesítésbe.
(7) A közösségi szolgálat helyszínén a szolgálattal érintett személy segítése alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás időkeretben végezhető.
(8) A közösségi szolgálat során a tanuló naplót köteles vezetni, amelyben rögzíti, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott.
(9) A közösségi szolgálat dokumentálásának kötelező elemeként
a) a tanulónak közösségi szolgálati jelentkezési lapot kell kitöltenie, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, a megvalósítás tervezett helyét és idejét, valamint a szülő egyetértő nyilatkozatát,
b) az osztálynaplóban és a törzslapon a kijelölt pedagógusnak dokumentálnia kell a közösségi szolgálat teljesítését,
c) az iskola a közösségi szolgálat teljesítéséről igazolást állít ki két példányban, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig az intézménynél marad,
d) az iskola a közösségi szolgálattal kapcsolatos dokumentumok kezelését az iratkezelési szabályzatában rögzíti,
e) az iskolán kívüli külső szervezet és közreműködő mentor bevonásakor az iskola és a felek együttműködéséről megállapodást kell kötni, amelynek tartalmaznia kell a megállapodást aláíró felek adatain és vállalt kötelezettségein túl a foglalkoztatás időtartamát, a mentor nevét és feladatkörét.


2012. augusztus 26.

Iskolai Közösségi Szolgálat - Elkezdődött!

Pont egy éve szeptemberben írt Galambos Rita egy áttekintést az ifjúsági és az iskolai közösségi szolgálat dilemmáiról Öntsünk tiszta vizet a pohárba! címmel, majd én is írtam egy személyesebb cikket Kinek a dolga a társadalmi érzékenységre nevelés? címmel. Mindkét cikk megírásának fő apropója a 2010 decemberében megjelent köznevelési törvénytervezet egy váratlan mondata volt, miszerint: „az érettségi vizsga megkezdésének feltétele a középiskolai bizonyítvány megszerzése, amelynek tartalmaznia kell, hogy a tanuló 60 óra önként választott társadalmi tevékenységet végzett az érettségi vizsgára jelentkezés időpontjáig."
Az alábbiakban arról írok, hogy mi történt azóta, és hogyan kezdődik a 2012/2013-as tanév az iskolai közösségi szolgálat szempontjából.

Teljes cikk itt.

2012. június 17.

BAGázs

Bagi cigánytelepen sorstárs-kortárs mentorok foglalkoznak a telepen élő gyerekekkel. Mi csak egy szombati akadályversenyhez csatlakoztunk, és értettük meg, hogy milyen csodálatos munkát végeznek a rendszeresen lejáró önkéntesek.

További képek itt:
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.404099482975501.104974.166154113436707&type=1

2012. május 28.

Megjelent!


Örömmel jelentjük, hogy elkészült

a DIA

 IKSZ avagy Módszertani kézikönyv iskolai közösségi szolgálati tevékenységek és projektek megvalósításához c.

 legújabb módszertani kézikönyve.

Mint köztudott, a Köznevelési törvény egyik rendelkezése szerint szeptembertől az iskolai közösségi szolgálat nem csupán egy lehetőség, hanem kötelező iskolai feladat, amit minden érettségire felkészítő középiskolában teljesíteni és igazolni kell. Módszertani segédletünkkel a pedagógusok munkáját kívánjuk támogatni, hogy számukra és a diákjaik számára egyaránt hasznos, vonzó és építő lehessen a közösségi szolgálat.

A kézikönyv, amelyet minden magyarországi középiskolába szeretnénk eljuttatni,
 az alábbi linken letölthető: 

Szervezetünk a továbbiakban is nyitott az itt részletezett szakmai együttműködésre középiskolákkal, iskolafenntartókkal és szakmai szervezetekkel annak érdekében, hogy a közösségi szolgálat és az ifjúsági önkéntesség a megfelelő szakmaisággal és módszertani háttérrel valósuljon meg:

  • Egyszeri közösségi szolgálat szervezése osztályoknak, csoportoknak, diákönkormányzatoknak (előkészítő óra, tevékenység, feldolgozó óra)
  • Közösségi szolgálati program koordinálása az egész iskolában (a program több osztályt is érint, része az iskola pedagógiai programjának, hosszú távú kapcsolatot alakítunk ki a fogadó intézményekkel)
  • Konzultáció (pár alkalmas beszélgetés/tanácsadás az iskola vezetőségével és a programért felelős pedagógusokkal egy sikeres iskolai közösségi szolgálati program kialakítása érdekében)
  • Mentorálás (a program koordinátorának egész éven át tartó rendszeres szakmai támogatása)
  • Képzés (a programért felelős pedagógusoknak vagy a tanári kar egészének)
  • Akkreditált pedagógus továbbképzés (30 órás)
  • Képzés fogadószervezeteknek (A képzés során a résztvevők választ kapnak arra, hogy hogyan tudja egy civil szervezet, vagy egy intézmény a közösségi szolgálatban rejlő lehetőségeket úgy felhasználni, hogy abból a közösségi szolgálatos fiatalok, a fogadó szervezet és a helyi közösség is a legtöbbet hasznosítsa) 

Kapcsolat
Matolcsi Zsuzsa matolcsi.zsuzsa@i-dia.org 
Galambos Rita galambos.rita@gmail.com


2012. április 1.

Húsvét előtt egy gyermekotthonban

Egy délutánt töltöttek az Illyés Gimnázium diákjai a Bolyai Gyermekotthonban. Így Húsvét előtt.

2012. március 5.

Recept :-)


Név: 3 fogásos Iskolai Közösségi Szolgálat kezdőknek

Menü:

ínycsiklandozó előkészítő óra,

örömet okozó emlékezetes önkéntes tevékenység,

értékelős feldolgozó óra ünnepélyes szósszal

Hozzávalók:

1db osztály, 1db osztályfőnök, 1db mentor, 1db előkészítő óravázlat, 1 db feldolgozó óravázlat, 20 db fénykép más osztályokról, 20 db a tevékenység során készült fénykép

Elkészítés:

Vegyünk egy nyitott osztályfőnököt. Ismertessük meg egy szakmailag felkészült mentorral. Töltsenek együtt körülbelül 1 órát, mialatt végigbeszélik a tálalást és az esetleg felmerülő problémákat. Azt is beszéljék meg, hogy ki készíti el és ki tálalja a 3 fogást.

Különösen nehéz a második fogás elkészítése, mert ahhoz kell alkalmazkodnunk, hogy az első fogás végén mit választanak a résztvevők. Ezt aztán nagyon körültekintően kell elkészítenünk és ajánlott a személyes előkóstolás is.

Tálalás:

Az első fogást egy osztályfőnöki órán tálaljuk. Asztalokat óvatosan és gyorsan a terem szélére húzzuk a székeket körberakjuk.

A második fogást közösen és kreatívan tálaljuk, bármi is legyen az (idősek otthona, gyermekotthon, parkrendezés, iskolai programszervezés vagy állatmenhely)

A harmadik fogást szintén egy osztályfőnöki órán tálaljuk sok érzelemmel és odafigyeléssel.

Várható hatás: A résztvevők önmagukat és társaikat jobban megismerik. Szociális érzékenységük, toleranciájuk növekszik. Felmerülhet igényük további önkéntes tevékenységre is.