A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) Iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) nevű programját 2009-ben azzal a céllal indítottuk el, hogy lehetőséget biztosítsunk középiskolás fiatalok minél szélesebb körének, hogy tanulmányaik alatt legalább egy alkalommal részesülhessenek az önkéntes tevékenység, a közösségi szolgálat, a társadalmi felelősségvállalás élményében.

A program célját, számunkra is váratlanul, 2012-ben módosítanunk kellett, mert a Köznevelési törvény egyik rendelkezése szerint szeptembertől az iskolai közösségi szolgálat nem csupán lehetőség, hanem kötelező iskolai feladat, amit minden érettségire felkészítő középiskolában teljesíteni és igazolni kell. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy milyen sok plusz munkát és felkészülést várnak így el a pedagógusoktól. A mi célunk csak az lehet, hogy szakmai tapasztalatunkkal és módszertani tudásunkkal támogassuk a pedagógusok munkáját, hogy amennyire lehetséges, számukra és a diákjaik számára egyaránt hasznossá, vonzóvá és építővé tehessék a közösségi szolgálatot.

2010. október 31.

Díjat osztottunk a DIA 2010-es KöZöD! programjának legjobb projektjeinek, és a KöZöD! fotópályázatának nyerteseinek!





KÖZÖD! program célja, hogy felhívja a figyelmet az önkéntesség fontosságára, valamint azokra a fiatalokra, akik saját közösségeiket szolgálják a mindennapokban.

Idén a KÖZÖD! Önkéntes Fiatalok Napja résztvevői három tonna élelmiszert gyűjtöttek, és 180 település életét tették jobbá A több mint 17000 önkéntes kerítést festett, utcát, patakpartot takarított, idősekkel vagy fogyatékkal élőkkel foglalkozott. Összesen több mint 60000 önkéntes munkaórát dolgoztak a fiatalok. A napot ötödször rendezte meg Magyarországon a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) a Nokia támogatásával.

Október 21-én a DIA idén is kiosztotta a 2010-es KÖZÖD! díjakat a legtöbb embert megmozgató, a legkreatívabb, a legkisebb település és a hátrányos helyzetű fiatalokat bevonó projekt kategóriáiban.