A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) Iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) nevű programját 2009-ben azzal a céllal indítottuk el, hogy lehetőséget biztosítsunk középiskolás fiatalok minél szélesebb körének, hogy tanulmányaik alatt legalább egy alkalommal részesülhessenek az önkéntes tevékenység, a közösségi szolgálat, a társadalmi felelősségvállalás élményében.

A program célját, számunkra is váratlanul, 2012-ben módosítanunk kellett, mert a Köznevelési törvény egyik rendelkezése szerint szeptembertől az iskolai közösségi szolgálat nem csupán lehetőség, hanem kötelező iskolai feladat, amit minden érettségire felkészítő középiskolában teljesíteni és igazolni kell. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy milyen sok plusz munkát és felkészülést várnak így el a pedagógusoktól. A mi célunk csak az lehet, hogy szakmai tapasztalatunkkal és módszertani tudásunkkal támogassuk a pedagógusok munkáját, hogy amennyire lehetséges, számukra és a diákjaik számára egyaránt hasznossá, vonzóvá és építővé tehessék a közösségi szolgálatot.

2011. június 28.

Gloviczki Zoltán: sikeres volt az iskolai közösségi szolgálat pályázata

MTI 2011. június 25., szombat 11:30
Nagy perspektívát nyitott a társadalom számára és sikeres volt az iskolai közösségi szolgálat féléves pályázata - mondta Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár szombaton Budapesten.
Mint azt az Iskolai közösségi szolgálat - követendő minták a Társ-program alapján elnevezésű konferencia megnyitó beszédében közölte, volt kezdeményező készség az iskolákban, sőt az államtitkárságnak kellett "a kezdeményezések fantáziáját korlátozni". A pályázatra 355 iskola jelentkezett, közülük 148-at támogatott a bírálóbizottság, amely 44 millió forintot osztott ki - tette hozzá.
A közösségi munka az iskolákra többletterhet ró, költségvetési vonzatai vannak, de létezik egy EU-s projekt, amely tanárképzéseket finanszíroz ezen a téren - mutatott rá a helyettes államtitkár.
Gloviczki Zoltán utalt arra, hogy a pályázati pénzek jutottak azokra a területekre, ahol a legnagyobb szükség volt rá - és arra, hogy "a segítség gesztusa megjelenjen". Példaként hozta fel, hogy Somogy megyében a pályázatok nagyobb arányban lettek sikeresek, mint a környező térségekben.
Az állami, az önkormányzati, az egyházi és az alapítványi iskolák országos arányuknak megfelelően szerepeltek mind a pályázók, mind a támogatottak között. A miskolci jezsuita gimnáziumnak, továbbá háromszáz másik iskolának a közösségi munkában már több éves tapasztalata van - emelte ki.
Ez a tevékenység nem kizárólag valakiknek a megsegítéséről szól, hanem legalább annyira a segítő közösségekről. A pedagógiai cél a társadalmi kohézió, az emberek közötti kapcsolatok erősítése. Nem az számít, hogy "csak akkor érettségizhet le valaki, ha ezt teljesítette", hanem az, hogy magától értetődő legyen a másikon való segítés, a társadalmi felelősségvállalás értékrendjének meghonosodása - hangsúlyozta Gloviczki Zoltán.
Egy másik minisztériumi sajtóanyag a konferenciáról: itt
És a Köznevelésből is egy: itt