Az Iskolai Közösségi Szolgálat nevű program tehát elindult! Elindult a Demokratikus Ifjúságért Alapítványnál és elindult számos iskolában. Minden iskolában kicsit másként működik a program, de mindenhol valamilyen formában (szakkör, témahét, DÖK projekt, egy-egy önkéntes osztály) a diákok teret és lehetőséget kapnak arra, hogy felelősségteljesen tegyenek valamit a környezetükért, a közösségükért.
A képek a felkészítő órákon készültek:
A Noé Állatotthon Budapest határán van, így másfél órát utaztunk, míg odaértünk. Az osztályból nem jött el mindenki, mert volt, aki tartott a kutyáktól. Nekik fényképekkel számoltunk be a sok simogatásról
és a sok állatról (mert számtalan fajta, bajba jutott, elhagyott állatnak ad átmeneti, vagy - sok esetben - végleges otthont ez a menhely).
Az állatotthon honlapjáról másolom ide, hogy első alkalommal, és aztán ha van rá kedv a továbbiakban, mit lehet segíteni az állatok körül. Az osztályból többen is visszajárnak azóta segíteni, kutyát sétáltatni.
„Aki még nem végzett nálunk önkéntes munkát, azt kérjük, hogy első alkalommal szombaton látogasson el hozzánk. Minden szombat nyílt nap, ilyenkor van lehetőség megismerkedni a menhellyel és 
betanulni a különböző tevékenységeket felügyelet alatt.”
„Önkénteseink a következő tevékenységekben segítenek az állatotthonban:
- a kutyák rehabilitációjában, mivel állatotthonunkba sok megviselt, bántalmazott kutyus kerül, akik nem ismerik a simogató kezet, a megnyugtató szavakat, hisz ezidáig nem volt részük benne,
- alapfokú engedelmességi gyakorlatokban (pórázhoz szoktatás, láb melle
tt séta, ültetés, stb.),
- a gazdasági udvar körüli teendőkben (ide tartozik a kennelekben a kutyák által kiásott gödrök betemetése, az állatotthon területének gereblyézése, lapátolás, fűnyírás, a fű összegyűjtése, zöldségek pucolása, konzervek nyitogatása, stb.),
- és mindenki nagy kedvence, a kutyasétáltatás, amire leginkább szombaton van lehetőség a nyílt napokon.”
Kézenfekvő ötletnek tűnt, hogy lemossuk a graffitit az iskola faláról. Majd fogjuk a vizes rongyot és lemossuk, go
ndoltuk elsőre. Másodikra már azt gondoltuk, hogy lehet, hogy valamilyen oldószer is kell arra a rongyra, aztán meg lehet, hogy nem is rongy kell, hanem kefe. És aztán szép lesz-e vagy újra kell festeni? De a festék az drága…
A közeli metróaluljáróban egy graffiti eltávolításával foglalkozó cég emberei dolgoztak. Megkérdeztük őket, adnának-e egy kis szakmai útmutatást nekünk. Adtak. A főnökük eljött és tartott egy fél órás fényképes bemutatót, arról, hogy mi a graffiti, hol van annak helye és hol nincs és, hogy a tag-ek az épületek falán bizony ugyan olyanok, mint a kutyapiszkok a járdákon.
Aztán egy péntek délután eljöttek, adtak oldószert, kezünkbe adták a magasnyomású „vízi pisztolyt” és mikor végeztünk a mosással, búcsúzóul letettek két vödör sárga festéket a fal mellé.
Faggattam őket, hogy ezt mivel érdemeltük ki. Azt mondták, hogy annyi elcsúfított épületet, falat látnak, hogy fontosnak tartják, hogy a fiatalok megértsék, hogy mekkora kárt okoznak egy-egy graffitivel.
Az egyik gimnáziumban a diákok, úgy döntöttek, hogy a közeli idősek otthonába mennének el az őszi leveleket eltakarítani. Hosszas egyeztetés után lett meg az időpont (különórák, versenyek, családi programok, nem könnyű…)
Aznap persze rossz idő volt, előző nap esett, a levelek sárosak, vizesek voltak. Rövid tanakodás után arra jutottunk, hogy azért bemegyünk és beszélgetünk, hiszen az idősek amúgy is készültek kis uzsonnával megvendégelni minket a nagy munka végén. 
Felmerült, hogy mi lenne, ha műsort adnánk. Az egyik fiú pár napja nyert meg egy szavalóversenyt, elmondta hát a verset. A nappaliban ahol összegyűltünk volt egy zongora. Egy diáklány félve bevallotta, hogy ő igazából jól zongorázik, és van egy dal, amit ő írt, nem tudja meghallgatnánk-e. Pár perc múlva nehéz volt eldönteni, hogy a diákok vagy az idősek vannak-e jobban elragadtatva és meghatva a zenétől, amit hallottunk.
Aztán kis csoportokban beszélgettünk az otthon lakóival. Volt, akivel a nappaliban, volt, aki azt kérte, hadd mutassa meg kis szobáját, mert ott a fényképek és saját tárgyak között olyan sok mindenről tudna mesélni.
Két óra múlva az ebédidő miatt indulnunk kellett és a gyerekek sugárzó arccal gyűltek össze:
„Hogy ez a bácsi milyen jó fej volt!” „Neked is megmutatta a kitüntetését?” „A néni szobája olyan volt, mint egy múzeum!” „Olyan volt, mint egy élő töri óra.” „Ma este elmegyek a nagymamámhoz és kikérdezem.”
